2011. április 3., vasárnap

amik mostanába robal történtek

Amik mostanában Robbal történnek
Robert a napokban vett részt egy fotózáson aminek eredményét láthatjátok az alábbi képeken! Nos Robnak a való életben is egy pihenésre lenne szüksége, mint ahohyy azt a képek is mutatják. Rob már most ki van akadva és depi is. Az alkonyat okozta túlzott rá irányuló figyelemnek az lett a vége, Rob tűkkel dobálta a róla készült fényképet. Most pedig, hogy November 20.-án bemutatták a New Moon-t még nagyobb figyelmet kap ami szintén az őrületbe kergeti a Rajongókkal együtt- kis híján megsérült, amikor egy csapat lány elől menekülve elsodorta egy taxi. Egy másik alkalommal pedig fiatal lányok véresre karmolták a saját nyakukat és úgy kérték, hogy „harapja meg” őket.- hogy csak a legemlékezetesebbeket soroljuk fel. Robert őszintén nyilatkozott arról, hogy nem bírja tovább és depibe süllyett! 

„Mindent túlzottan kielemzek, azt is, hogy ha mondok valamit, akkor mennyire leszek rokonszenves, vagy ha valami mást mondok, akkor mennyire nem. Az ember elkezd kísérletezgetni másokon, ami nincs jó hatással az életre. Nem hiszem, hogy romantikus vagyok, inkább csak mániás depressziós.” – mondta Robert.
Robert testőrségének létszámát is meg kellet elemlni a magukat fékezésre nem bíró őrülten száguldó Rajongók miatt! Erről az esetről az ifjú brit színész így nyilatkozott:
„Még 10 testőrt kellett alkalmazni mellém, és most már egy kört alkotnak körülöttem, minden egyes napon. A főnökség kénytelen volt 25 testőrt adni mellém. Ez az egész, ahogy az emberek nekem rontanak, és megpróbálnak megragadni, rémes." 

Hiába a zestőrök sem tudnak mindent megoldani Robert találó hasonlattal írta le mit érez ekkor és azt, hogy mi veszi körül ilyen esetekkor!
"Ha csak sikoltozás van, és ez most furcsán fog hangzani, az már szinte unalmas. De néha, ami az igazi káosz van, amikor olyan a helyzet, mintha valami háborús övezetben lennénk, az azért izgalmas. Csak futsz keresztül a tömegen, ahol mindenki téged akar elkapni, és senki nem tudja, mi folyik körülötte.”  

Majd arra is rájött, hogy ezen már semmi nem fog és nem is tud változtatni így inkább beletörődik abba ami őt körülveszi.
„Kezdtem teljesen paranoiás lenni. De aztán rádöbbentem, hogy ha holnap azt mondnám, hogy OK, itt a vége, többé nem csinálom, már az sem változtatna semmin. Ezért inkább próbálok máshogy tekinteni rá, valahogy másként szemlélem, hiszen semmilyen módon nem tudom befolyásolni. Nem mindig könnyű, de a nyafogás semmin nem változtatna."
Az összeállítás saját a plusz infók szintén!
Nyilatkozatok forrása:
http://www.premierfilm.hu/
Katt a Képekre a nagyobb méretért! 
Mi is történt azon a napon amit Rémálom néven emlegettünk?
Elérkezett az a nap ami minden Rob és Team Edwardos rémálma, Rob fél a rajongóitól! Már tavaly kezdődött az őrület ami meg is hoza a hatását Robert tűkkel dobálta saját magáról készült fotóját! Most pedig kijelentette parázik a rámenős fanoktól akik a vérét akarják! A Mi Edwardunkat alakító színész tehát mélyen depiben van, csak magában ne tegyen kárt!
Twilight Saga sztárjának 25 árgus szemekkel figyelő testőrre van szüksége, hogy megóvják testi épségét a rajongóktól.

Robert Pattinson, a Twilight Saga sztárja, aki jelenleg a világ egyik legszexisebb férfijának kikiáltott sztárja, 25 testőrrel kénytelen védetni magát. A brit színész az utóbbi hónapokban szinte állandó védelemre szorul, mivel ő alakítja a sorozat főszereplőjét, Edward Cullen-t, aki iránt olyan sokan rajonganak világszerte, hogy sehová nem tud kíséret menni. 

„Még 10 testőrt kellett alkalmazni mellém, és most már egy kört alkotnak körülöttem, minden egyes napon. A főnökség kénytelen volt 25 testőrt adni mellém. Ez az egész, ahogy az emberek nekem rontanak, és megpróbálnak megragadni, rémes.” – mondta el Rob. 

A 23 éves színész azt már korábban elmondta, hogy a rajongók hada olyan nyomás alatt tartja, maitől lényegében „teljesen paranoiás” lett. 

„Kezdtem teljesen paranoiás lenni. De aztán rádöbbentem, hogy ha holnap azt mondnám, hogy OK, itt a vége, többé nem csinálom, már az sem változtatna semmin. Ezért inkább próbálok máshogy tekinteni rá, valahogy másként szemlélem, hiszen semmilyen módon nem tudom befolyásolni. Nem mindig könnyű, de a nyafogás semmin nem változtatna.” – mondta el Pattinson. 
A Hír Forrása: http://www.premierfilm.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése