2011. március 18., péntek

breaking dawn hírek

Végre hivatalossá vált, hogy az Alkonyat-saga június 30-án bemutatásra kerülő darabja, a Napfogyatkozás, nem az utolsó előtti epizód lesz a sorozatban, hiszen azt még két további rész fogja követni. 

Ahogy az várható volt, beigazolódott a Deadline sejtése, amiről már mi is írtunk februárban: a negyedik Alkonyat-regényt, a Hajnalhasadást két film fogja feldolgozni. A Summit Entertainment hosszas kivárás után hivatalosan is bejelentette, hogy a The Twilight Saga: Breaking Dawn két részletben kerül bemutatásra, nagyjából a Harry Potter és a Halál ereklyéi mintájára. 

Az első Hajnalhasadás-filmet 2011. november 18-án mutatják be a mozikban, s a folytatás várhatóan 2012. nyarán kerül a nagyközönség előtt. A fél éves eltérés azért nem őrültség, mivel a 2. és a 3. részhez hasonlóan, a 4. és 5. epizódot is egyszerre forgatják le. Mindkét film rendezője egyébként a Dreamgirls Oscar-díjas direktora, Bill Condon lesz, aki nem musicalért, hanem a zseniális Gods and Monsters-ért kapta az aranyszobrot.









kétrészes lesz a  4 rész 


A Hajnalhasadás Stephanie Meyer azonos című vámpírregényéből készül, és az alkotók már korábban jelezték, hogy a 900 oldalas anyag túl hosszú és bonyolult ahhoz, hogy másfél órában össze lehessen foglalni a filmvásznon. 

A stúdió azonban csupán csütörtökön erősítette meg a korábban kiszivárgott híreket, hogy a film kitűzött premierjén, 2011. november 18-án csak a Hajnalhasadás első részét láthatják a rajongók. A második rész bemutatójáról később születik döntés. A negyedik Alkonyat-epizódot Bill Condon rendezi. A két részt egyszerre forgatják ősztől Melissa Rosenberg forgatókönyve alapján a jól ismert szereplőkkel, Kristen Stewarttal, Robert Pattinsonnal és Taylor Lautnerrel.
A főként kamaszlányokat mozgósító Alkonyat-sorozat első két epizódja több mint 1,1 milliárd dolláros mozijegybevételt hozott a stúdiónak. A nyár egyik legjobban várt produkcióját, a Napfogyatkozás című harmadik Alkonyat-filmet június 30-án mutatják be a magyar mozik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése